November 18 és 19 között szerveztük meg Kolozsváron az eredetileg körzeti rendezvénynek megálmodott, de szövetségi szinten meghirdetett őrsvezetők továbbképzőjét. A szervezők munkáján kívül köszönettel tartozunk mindazoknak, akik lehetővé tették a hétvége sikerét: a Báthory István Elméleti Líceum Igazgatójának, aki a termeket használatunkra bocsátotta, Rajka Géza barlangász-búvárnak a búvárkodás lehetőségéért, valamint a Szent Mihály plébániának a torony meglátogatásáért, Kiss Endre segédlelkésznek pedig köszönjük, hogy az igeliturgia megtartásával lehetőséget adott nekünk kereszténységünkben is elmélyülni a továbbképző alkalmával. Az alábbiakban olvasható a beszámoló.
Lassan már a Mikulást várjuk, és karácsonyra készülődünk, ezért furcsán hangozhat a fürdőruha jelszó ilyenkor. De nem nekünk, akik részt vettünk Kolozsváron az őrsvezető-továbbképzőn november 18–19-én!
Péntek este kevesebben gyűltünk össze, mint amennyien szerettünk volna, de ennek ellenére egy élménydús hétvége elé nézhettünk. Egy olyan filmet néztünk meg, amelyből nem hiányoztak a vicces jelenetek, mégis egy komoly témát dolgozott fel. A film után tea mellett megoszthattuk egymással, a filmmel vagy a témával kapcsolatos véleményünket, és tovább boncolgathattuk a témát.
Szombaton fergeteges játékokkal kezdtünk! Először csak ismerkedtünk, majd azt is kipróbáltuk, hogy egy kb. 1 méter magas (vagy egy kicsit több) elektromos falon hogyan juthatunk át mindannyian, anélkül, hogy hozzáérjünk, és megrázzon az áram. Az eleje könnyen ment, a vége jelentett kihívást, de extrém módon ezt is megoldottuk. Elképesztően jó volt, hogy nem ismertük mind egymást, mégis összetartással és együttműködéssel milyen sokat el tudtunk érni.
A játékokat beszélgetés követte, és ezután jött a nap fénypontja: kiderült, hogy mit is rejt ez a titokzatos jelszó. Uszodába mentünk, no de nem egyszerű lubickolás várt ránk, hanem búvárkodás. Mindenki felpróbálhatta a búvárfelszerelést, és megtapasztalhatta, hogy nem is olyan könnyű, mint aminek látszik. Igaz, hogy csak az uszoda alját lehetett látni a víz alatt – esetleg kalimpáló lábakat –, mégis nagy élmény volt mindenki számára. (Egyébként a fantázia semminek sem szabhat határt, akár a tenger mélyén is járhattunk képzeletben. :))
Mire mindenki visszaért a rendezvénynek helyet adó iskolába, már meleg ebéd várta a kiéhezett társaságot. De sokat nem is ültünk egy helyben, mert ebéd után már útnak is indultunk, és meg se álltunk, csak a híres Szent Mihály templom tornyának a tetején. Sajnos nem jártunk szerencsével, mert a köd miatt nem láthattunk messzire, de azért megállapítottuk, hogy fentről már nem is tűnik olyan magasnak.
Miután újra visszaértünk az iskolába, játékos feladatokat kaptunk, amelyben különböző szomorú helyzetet, vidámmá, pozitív töltetűvé kellett varázsoljunk. Ezt követően pedig megoldásokat kerestünk olyan problémákra, amelyekkel a jelenlevők őrsvezetőként már találkoztak. A nap végén kicsit elcsendesedtünk, közösen énekeltünk a rövid mise alatt, ami különösen nekünk volt tartva. A rendezvényt egy kiértékelős vacsorával zártuk, amikor mindenki elmondhatta, hogy mi tetszett, és mi nem ezen a hétvégén. (Nagy örömünkre nem volt negatív kritika. :))
Bár kevesen voltunk, de aki eljött, az nem bánta meg! A rövid idő ellenére egészen jól összerázódtunk, és sokat nevettünk együtt. Ha jövőre is sor kerül erre a rendezvényre, akkor reméljük, hogy többen fognak részt venni, és legalább ennyire vidám és élménydús lesz a hétvége!
Lakatos Aliz, 108. sz. Dónát cscs.