[bevezető] Bogarai mindenkinek vannak. Nem a hangyákra, a lakásból ki nem űzött pókokra, a kutyád bolháira gondolunk, hanem agyilag működő ízeltlábúakra. Ezt a mentális jelenséget nevezhetjük fakszninak (ha ez távközléssel kapcsolatos rossz szokás, akkor faxni), esetleg heppnek. A mentális bogár hasonlít az allergiához. Ugye, a parlagfűre érzékeny egyén orra, néhány pollen hatására folyni kezd, mint a vízfolyás, széttüsszögi a zsebkendőjét, ezenközben változatos formában szidalmazza a szerencsétlen növényt. A képlet egyszerű: ahol a parlagfű, ott az allergia, ahol az ok, ott a következmény, akárcsak a bogár / fakszni / hepp esetében is.

[tárgyalás] Egy bogarat említenék: nem szeretek nosztalgiázni, ahol ennek a cselekménynek az árnyéka is felmerül -…hát én ott inkább nem. Nem tudom miért van ez, a hangyától se szokás megkérdezni, miért mászik be az udvarról a lakásba, különleges érdeklődést tanúsítva a kenyérmorzsák iránt; így hát a bogaraimról se szoktam érdeklődni, miért lépnek működésbe egy adott pillanatban. Inkább nem.

[tárgyalás 2] El kellene már árulni, a Cserkészliliom ötlete egy fürdőszobában született. A fürdőszoba intézménye amúgy önmagában is remek ötlet, (gondoljunk bele, milyen kényelmetlen dolog volna az erkélyen fogat mosni). Ez a hely valósággal hivatva van arra, hogy jó ötletek keletkezzenek benne. Aztán kiderült, ez az ötlet sem teljesen eredeti, hiszen a csapatújság első számait még Marchis Julika szerkesztette kézzel. Az ötlet gondozóinak sorában ezután Nemere bá következett, aki egyszerűen úgy kezelte az ügyet, mintha igazi lap volna, nem ahhoz illően, ahogy az 1991-es impresszumban a kijelentés állította: “készül tizenhat példányban a csapat tagjai számára’”. (Persze, több példányban készült). Ez volt a nagy-írógépbetűs korszak.

(Legalább Gyenge Zsolttal* megtanultunk gépelni). 1992-ben az ötlet fokozódott (mint a nemzetközi helyzet a Tanú című filmben), és a félbevágott A4-es ívekre, a kutyanyelvekre gépelt cikkeket először a másolón felére kicsinyítettük. Azután I994-ben a Marchis család ismét akcióba lépett. a lapot Krisztián tördelte számítógéppel, mint ahogy ezt az ünnepi számot is.

[tárgyalás 3] Az biztos, a “korai” Cserkészliliomnál meg lehetett tanulni hírt és jegyzetet írni, meg azt is, egész jó (király) dolog ragasztó, olló, letraset-betűk és pöttyözött-vonalkázott lapok (“raszterek”) társaságában lapot szerkeszteni. Klasszikus kollázs eljárással. Mondhatni, a Cserkészliliom sikerrel terjesztette az újságitisz nevű, eddig nem kellőképpen dokumentált, ragályos betegséget.

[párna] A nosztalgia tehát: én inkább nem. Viszont a csapat, a 03-as Apáczai most tízéves, vele együtt a Cserkészliliom is, ez pedig remek alkalom arra, hogy Vörösmarty emlékeztessen arra, hová merült el szép szemed sugára, az ábrándozás az élet megrontója, és fiam, nehogy marihuánázáson kapjalak. A szemem sugára elé a Cserkészliliom 1994/I-es száma kerül, ahol azt írtam (megint én, én. A többiek!), noha a világon kismillió kiadvány létezik, ez a lap – mely akkor éppen újraindult – más akar lenni, hogy ne mondjuk, akar: szeretne; “azt szeretnénk, hogy ez az újság legyen a párnád alatt.” Hát, nem rossz. Fölösleges nosztalgiázni, elég, ha annyit mondunk: jó, vagy jó volt akkor, elég ilyen párna alá-rakásos, kedves dolgokat említeni. Hogy a párnás dolog sikerül-e, abban akkor is kételkedtünk, ezért a cikk alatt egy szaggatott vonalas négyzet jelent meg, azzal, hogy ez a válasz helye, tíz év múlva kitöltendő. Ebből ellelt szinte hat. llyenkor már illik azt mondani, sikerül.

Sipos Géza

*nem gépelési hiba, csupán Gyenge Zsolt újságíró neve… (tördelő megj.)

CsL.  XI. évfolyam 1. (46.) szám