Magyarlóna-Sósvölgyi nagytábor, 1991

Ismét csak „gyengébbek kedvéért”, tehát a nagytáborozást elmulasztók tájékoztatására, összefoglaljuk pár bekezdésben az 1991-es nagytábor eseményeit. Tehát: augusztus 6-16 között Kolozsvár közvetlen közelében, Magyarlóna mellett, a Sósvölgyként ismert határrészben táboroztunk, együtt a helyi II. Rákoczi Ferenc, a Hunyadi Mátyás, a Dobri János, Puskás Lajos, Brassai Sámuel, Báthory István csapatok tagjaival. Három altábort szerveztünk, mi a II. Voltunk. Összesen 29 apáczais vett részt a táborozáson, amelynek célja az I. fokú próbára való végső felkészülés, próbázás, illetve sok cserkészünknek a kényszer diktálta őrsvezetői felkészülés volt. Ez utóbbit amiatt kellett vállalnunk, mert ősztől legalább 10 új őrsre való jelölt számára kell vezetőket biztosítani, akkor, amikor csak hárman nevezhetnék magukat életkoruk és tudásuk szerint igazi őrsvezetőknek.

Augusztus 6-án 10 és 10,45 órák között volt a gyülekező a II. Buszpályaudvaron. Oda is jött mindenki, annyira, hogy 11,30-kor már Lónán voltunk, ahol kiderült, hogy szekér pedig nincs, mert szénát hord mindenki a sok eső utáni szép időben. Végül csak eljutott a mezei úthoz a felszerelés, fordult párszor az egyetlen szekér is, amiből egy fordulóra kettő lett, ám mikor az egyik ló kifulladt, maradt a hátunk a kiszállításhoz. Fél ötre minden rendbejött, estére álltak a sátrak, s volt tűzhely, sőt tábortűz is.

Augusztus 7-én tovább építettük a tábort, lett asztal, két pad, konyhasátor, délben megnyítottuk a táborozást is, mégpedig WOSM-zászló és svájci nyakkendők, meg sapkák alatt, hogy az ajándékozoknak is legyen örömük, ne csak nekünk.

Augusztus 8-9-én cserkésznapokat tartottunk, forgószínpadban átismételtük mindazt, ami az I. próba anyaga. Jól jött ez az őv.-képzősöknek is, mert bizony sokmindent nem tudtak egyesek…

Augusztus 9-én adminisztrációs napot tartottunk, s kijött sok szülő. Délután tark délutánt tartottunk, mindenféle tréfás versennyel. Utánna takarítottuk az altábor körletét, mert sokan ott dobták el a rágógumi papírt, ahol a szájukba vették a győzelem jutalmát!

Augusztus 10-e gyülekezeti nap volt, bementünk Lónára istentiszteletre, majd vendégeskedtünk – és ettünk mint a lagziban – a lónai csapat tagjainál. Déután megint versenyeztünk.

Augusztus 11-én kirándultunk – mármint a kicsik, a nagyoknak cserkésznapja volt.

Augusztus 12-e a nagyok túrájának napja volt, Hesdát, Magyarfenes, Tordaszentlászló volt az útvonal, gyalog. Jó kirándulás volt, 12 km. Hosszú túra.

Augusztus 13. cserkésznap volt, no meg őv. képző, gyakorlat, augusztus 14 úgyszintén. Augsztus 15 járőrversenyt hozott, meg kiadós esőt. Szerencsére azért minden csapat végig tudta járni az útvonalat, s az esti tábórtűznek is csak az utolsó – ráadás – perceit mosta el a zuhé. A négyszöget is esőben tartottuk meg.

Augusztus 16 viszont ismét szép időt hozott. Nekünk a kijelölt időpontig – 12 órára – sikerült rendbetennünk mindent, lebontottuk az építményeket, kitakarítottuk a területet – most kamatozott, hogy táborozás alatt rendet tartottunk az altáborban -, majd rövid ünnepséggel végetért a tábor. A csomagok jórészét szekérrel vitték le a főútig, ott a rengeteg autós szülő bevitte Tibi bácsiék udvarára, s aztán sorra mindenki elment. Este 6-ra otthon volt mindenki.

Megjelent a Cserkészliliom 1991.4-6-os számában