Újfent együtt töltöttünk egy hetet Sebesváron, csakúgy, mint két éve 2011-ben. A társaság nagy része már szombaton megérkezett, de azon napon nem is volt igazán program, tekintettel arra, hogy fel kellett állítani a sok sátrat. Vasárnap megérkeztek nagyjából a megmaradt emberkék, és megvolt a tábornyitás. Lassanként hozzászoktunk a koránkeléshez és a reggeli tornához (már aki), mivel az első napokban nekem és gondolom még pár embernek nehezére esett felkelni 8 órakor, de hát legalább több idő maradt a programokra.

Apropó programok! Változatos volt idén is a forgószínpad, volt ott gyöngyfűzés, bogozás, csomózás, játék, és persze az elmaradhatatlan összefoglaló a cserkészetről. Újdonságként a mindenféle finomság elkészítése jött be, aminek mindenki örült hisz csendes pihenő után megehettük az általunk készített raffaellót, keksz szalámit és szilvás gombócot. A csendes pihenőben sokan elmentek fürödni, ami üdítő tevékenység volt, mivel az első napokban hatalmas meleg volt. A különböző játékok idén is szerepeltek: köztük az egyik legnépszerűbb a zászlós játék, amibe nagy izgalommal vetettük be magunkat, de volt számháború is, aminek az eredménye döntetlen lett, egyik csapat sem tudta elvenni támadóként a zászlót, pedig nagyon igyekezett mindenki.

Amit eddig nem említettem meg, az a tábortűz, aminek a hangulatát nem igazán lehet átadni, ott kell lenni, hogy tudd milyenek az énekek, a különböző vicces játékok, és természetesen a társaság mind hozzáadja a pluszt, ahhoz a bizonyos tábortűzi hangulathoz. Az egyik este különösen emlékezetes volt, amikor is egy boszorkány beugrott a sötétből és közölte, hogy elrabolta Meseország királykisasszonyát, és csak akkor adja vissza, ha teljesítjük a leveleiben található feladatokat, amik visszatérő vendégek voltak. A tábortűzi jelenetek is a boszorkányhoz kapcsolódtak, amik között voltak igazán viccesek is. Tábortűz után a négyszögnél gyülekeztünk, ahol imával zártuk a napot, és négyszög után lehetett jelentkezni éjjeli őrnek, ami mikor jó volt, mikor le kellet őket szidni, de engem szerencsére nem zavartak meg.

Így teltek, múltak napjaink, amikor is elérkezett a péntek és a szombat. Miért is említem meg ezt a két napot? Nos, azért mert péntek délután mindenki, aki érzett magában elég bátorságot, (vagyis körülbelül mindenki) átverekedte magát a rohampályán! Átugrottunk pár kifeszített zsinegen, azután pedig cukorkákat halásztunk ki a szánkkal a vízből és kekszet a lisztből. Azután egy pár méteres sárral teli árokba vetettük magunkat, fejünk felett fenyőágak, és dobtak ránk földet, és öntöttek vizet, azután pedig átküzdöttük magunkat a patakon hason kúszva. Egyszóval vicces volt.

Szombaton már egy pár fokkal szelídebb járőrversenyen vettünk részt, ahol a forgószínpadon tanult ismereteinket hasznosítottuk, egyszóval bogoztunk, tábortüzet gyújtottunk, életet mentettünk, de színháborúztunk is egyet. Ezek után mindenki tele jó élményekkel pihent meg, de már következett is az utolsó tábortűz, ahonnan a Meseerdőbe vezetett utunk, aminek végén kiszabadítottuk a boszorkány karmaiból a királylányt.

De nem csak szórakozásról szólt az egész. Apránként beadagolva de neveltek minket a becsületre, felhívták a figyelmünk a közös munka fontosságára, a feljebbvalónak való engedelmességre, mert tulajdonképpen erről szól a cserkészet, nem másról. Ezekre jó példa lehet a tábor végi fogadalomtétel, illetve újításkor való cserkésztörvények felolvasása:

„A cserkész egyenes lelkű és feltétlenül igazat mond.

A cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik.

A cserkész, ahol tud, segít.

A cserkész minden cserkészt testvérének tekint.

A cserkész másokkal szemben gyöngéd, magával szemben szigorú.

A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket.

A cserkész feljebbvalóinak jólélekkel és készségesen engedelmeskedik.

A cserkész vidám és meggondolt.

A cserkész takarékos.

A cserkész testben és lélekben tiszta.”

Ha ez másképp lenne, akkor olyan volna ez a tábor, mint akármelyik másik. De ez így van, és jó, hogy így van, mert az évek során talán belénk ivódnak ezek az elvek és jobb emberekké válunk.

Fúú… így visszagondolva ez is nagyon jó tábor volt, szóval mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a cserkészcsapatot, aki már velünk volt, annak ugyebár már nem kell mondani semmit. „Ez jó volt, ez jó volt, ez fantasztikusan jó volt!”

Zöld Álmos

Írta: Szondi Hunor

Első nap a táborvezetők (Zoli, Mesi) elmondták, hogy mit lehet, és mit nem lehet, hova szabad, és hova nem szabad menni. 3 lehetőség volt az alvásra: Ház, csűr, és sátor. Én sátorban aludtam első nap a barátnőimmel, második nap a tesómmal. Nagyon jól főztek, nem volt mit finnyáskodni. Felhúztuk a sátrakat, és nekiláttunk tízóraizni, mivel nem reggeliztünk. Tízórai után eldöntöttük az őrsöket, és nagy boldogan mentünk két órát fürödni egy patakba, mivel nagyon közel volt, nem kellett gyalogolni kilométereket (szerencsére). Nem messze volt egy forrás is, amihez csak a patakon keresztül lehetett eljutni, ezért mindenki boldogan hordta a vizet. Délután egy csomót játszódtunk ismerkedős játékokat, mivel voltak új gyerekek. Este a tábortűznél minden őrsnek volt egy feladata. Mégpedig az, hogy egy előadást kellett előadniuk ami egy témához kapcsolódott. Első este a téma: csapatnevet, csatakiáltást, és indulót kellett szerezni. Összesen hat őrs volt: Csontdarálók, Awesome állatok, Nevenincs örs, Hevoda, Fekete  Vadmacskák, és mi, a Tappancsok. Tábortűznél egy csomó éneket, és játékot tanultunk. Mindig tizenegykor volt a takarodó.

Második nap reggel kilenckor volt az ébresztő, amit egy reggeli torna követett. Míg mi tornáztunk, a nagyok elkészítették a reggelit. Torna után jólesett a reggeli. Zászlófelvonás következett! A kedvencem. Ez abból áll, hogy egy cserkész (akinek már van nyakkendője), felhúzza a zászlónkat, amin egy cserkészliliom van, és a többiek tisztelegnek (ugyancsak azok, akiknek van nyakkendőjük), és eléneklik a cserkészdalt. Ezután az egyik örs átveszi a másik őrstől a szolgálatot (ami azt jelenti, hogy egész nap az az örs mosogat, hordja a vizet, osztja ki a kaját, stb.), valamint a vezetők átveszik egymástól a napostiszt felelősséget. Miután minden őrs, és minden vezető átvette a napi szolgálatát az új napostiszt felolvassa a napi programot. Zászlófelvonás után a forgószínpad jött, ami abból állt, hogy voltak helyek, ahol kézművességet tanítottak a vezetők: Péterke tűzrakás, Márti éneklés, Zoli fényképészetet, csomózást, Mesi valamint Csöpsz makramé bogozást, Awesome és Robi fűzést, Zsófi és én bogozást tanítottunk. A forgószínpad szabályai: amikor a napostiszt sípol az őrsök az óra irányába forognak, és egyik helyről a másik helyre mennek, hogy mindent megtanulhassanak.

Ebéééd! Már mindenki nagyon éhes a sok forgástól. Ettünk, ettünk, ettünk, ettünk, ettünk, ettünk, és ettünk. Nagyon éhesek voltunk, de ez érthető is volt. Ebéd után a csendespihenő volt, ami  három órát tartott. Pihenő után Mesi és Csöpsz két dolgot mondtak el, ami a tavaly nem volt. Első: Megasztár cserkész (amin énekelni kellett, és persze csak akkor neveztél be, ha akartál), és a második pedig az volt, hogy egy új tagra kell vigyázzon minden örs, és az a valaki nem volt más mint egy tojás. Ennek a játéknak az volt a lényege, hogy ne törjön össze a tojás, és mindenhova magaddal kellett vinned, ha kirándultál, ha fürödtél, ha tábortűz volt, stb. Persze minden őrs eltörte a tojást, nem élte túl egyik sem, csak a Nevenincs örs tudta megtartani, de persze közülük a legkisebb is 17 éves volt. Ahogy hallottuk a megasztár cserkészt, jelentkeztünk. Ebben öt csapat volt: Error, Fekete rózsák, Skippy, Jeti-Capra, és az Our world amiben én is benne voltam. Első este a Megasztárnál nem volt téma, második este a Rap volt, amihez egy szöveget kellett írni és a szövegben benne kellett hogy legyen ez a három szó: málna, lepedő, fülolaj. Harmadik nap a népdal volt, negyedik nap a rock, de nem akármilyen ének hanem a Félre bánat férre bú-t kellett megrockosítani. Ötödik nap az opera volt, és hatodik nap az eredményhirdetés, a győztes csapat a Jeti-Capra. Taps, taps, taps, taps. Persze meg is érdemelték, mert viccesek is, és a hangjuk is jó volt. Közben egyszer voltunk kirándulni, de az mindenkinek elég volt, mivel nagyon hosszú volt. Nyolc km-t jártunk ahhoz, hogy felmenjünk egy focipályára, na de persze visszafele Zoli azt mondta, hogy van egy rövidebb út, amin tizenöt perc alatt le lehet jutni. Ekkor mindenki egyszerre mérges és boldog is lett. Mérges azért mert Zoli nem mondta meg ezt az utat, és boldog azért, mert lehetett volna rosszabb, hogy Zoli egyáltalán nem mondja meg, hogy van az az út, és vissza fele is nyolc km-t gyalogolunk.

Én nagyon szeretem ezt a tábort, és ezt csak azért mondtam el, mert szerintem érdemes lesz kipróbálni. Ne felejtsétek amit mondtam, az elején nem akartam menni, a végén meg nem akartam hazamenni.

TI IS GYERTEK EL JÖVŐRE!!!!!!!!!!!!!!!!!

Írta: Kassay Anna-Boglárka

Írta: Magyarosy Kinga Beatrix és Bajnóczi Anna:)